Az előző bejegyzésbe' bejelentöt Ady-sor pihentető mögtöréseként most Gil Vicente Most virít című versibe' vizsgá'juk mög 326 szóba', hogy miként jelenik mög benne a reneszánsz életszeretet. Hisz ki tudja, bármikó' löhet ëgy olyan téma, hogy mutassa be ezt a kérdéstkört egy reneszánsz vers keretein belű' max. 330 szóba', oszt akkó' az embör ide-oda kap ilyen verset keresvén, hisz a nagyja nem olvas mást, csak telefonkönyvet meg Jake Gyllenhaal interjúkat. Na, most itt van. Azé' pedig, hogy mögerősítsem előző bejegyzésömbe' kijelentött dogmámat csak úgy mellékesen jegyzöm mög, hogy forrócsokoládé alatt születött még régön ez az elemzés. A korábbiakban mögfelelően az Örök harc és nász villámelemzése fogja követni. 

 

A reneszánsz életszeretet érvényesülése Gil Vicente költészetibe’


 
            Dolgozatomba’ azzā’ foglā’kozok, hogy valósú’t mög a reneszánsz életfő’fogása, világnézete a portugál Gil Vicente költészetibe’, melyet a Most virít című versire vetítök le.
            „Most virít ki kertemben a rózsa…” . A vers kezdő sorába’ rögtön reneszánsz töltetöt vöhetünk észre. A reneszánsz virágnyelvbe’ a piros rózsa a betē’jesű’t szerelem, a sárga rózsa a leánykérés, a fehér rózsa az elutasított szerelem virága vó’t. Vicente nem födi fő’ jelképe értelmit, hanem ekképpen folytatja művét: „…meglesem a csalogányt, / hogyan énekel…”. A csalogány, vagyis a fülemüle a legszöbb énekű énekösmadár, a dal királyának is nevezik. Azonban a világirodalomba’ a csalogány a költő kedvesinek, múzsájának a toposzává nőtte ki magát, a madár énekinek szépsége és a hölgy szépséginek párhuzamba állításának útján. Így mögjelenik a szerelem, ami az emböri fő’di élet ëgyik legalapvetőbb öröme, s a reneszánsz kor ëgyik legkedvē’tebb témája, mivē’ a legszöbb emböri érzésnek véli.
            „…Szép lány megy a folyópartra…”. Vicente kibontja a jelképet, mögjelenik maga a szép lány, a szeretött kedves. Az a gondolat, hogy az író ē’mögy möglesni mögin’ csak a reneszánsz érzületöt alátámasztandó, hisz a középkor plátói, idealizá’t szerelmi életivē’ ellentétbe’ itt a valós szerelem jelenik mög, melynek erejit reneszánsz nyelvezettē’ erősíti a rózsávā’, a csalogánnyā’ és a kerttē’.
            Az ëgy verstömbbe írt költeményt tagokra bontja a visszatérő refrén („…meglesem a csalogányt, / hogyan énekel…”). Ezzē’ a költő mögerősíti, kiemeli a vers fő gondolatát, a reneszánsz örömöt, az életvidámságot, melyet a pajkos leánylesés, s maga a szerelem jelenít mög a versbe’. Mög köll említeni, hogy a vers egészit is ez a refrén zárja le, így a lírai én és a lány között nem kerül sor fizikai kapcsolatra. Ezzē’ a költő kizárja a hedonista színt a földi boldogságbul költői hitvallását mögjelenítendő, miszerint az élet örömeit élvezi, de a reneszánsz szellemiségébe’, s nem az élvhajhászatéba’.
            Gil Vicente versibe’ mögfogalmazott elvei, s látásmódja jól példázzák, hogy ő vezette be a középkori arcú portugál irodalmat kora reneszánsz fényibe elérve a portugál nemzeti irodalmi újjászületésit.

A bejegyzés trackback címe:

https://gilitze.blog.hu/api/trackback/id/tr152033768

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Visitor Map
süti beállítások módosítása