Az érettségi tételkidógozások második darabja az ókori görög (attikai) dráma jellemzőit vöszi górcső alá. Érdekösségképpen ma van John Fitzgerald Kennedy beiktatásának kereken az ötvenedik évfordulója. Harmincötödikként űt az Amerikai Egyesűt Álamok ēnöki székibe, a legfiatalabbként, s ëgybe az ēső katolikus-ként.  Illetve 122 éves lönne ma Sík Sándor Kossuth-díjas költő, műfordító, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

Az ókori görög dráma jellemzői

Az Attikai-félszigetön fekvő Athén a görög-perzsa háborút követően, Periklész alatt a Fődközi-tenger vezető hatāmává vát, s a demokrácia kiépülésivē’ szükség vót ëgy népnevelő, kötelező jellegű előadásra, mely fejlesztötte az állampógárok gondókodását.

A Krisztus előtti ötödik századra a poliszokba a démosz, azaz a parasztokbul, iparosokbul és kereskedőkbül álló társadāmi réteg kerűt hatalomra. Az átalakuló társadalom szülte küzdēmök során olyan kérdéskörök foglākoztatták a poliszok lakosait, mint a biztonság, az állandóság, a vátozás, mely szemléletvátozás hozzájárút ahhoz, hogy a dráma váhasson a vezető műnemmé. Különböző akrobatikus, táncos, énekös, színjátékszerű szertartások, istentiszteletök több helyön kialakútak az ókori Hellászba, az ilyen elemök jelenlétibül követközik hogy a dráma szó, a görög „drán”, azaz cselekedni szóbul származik.  Ilyen eseményöket taláhatunk Mükénébe, Krétán vagy Eleusziszba, ahun Démétért, a földművelés istennőjinek hódótak az embörök, az athéni vezetői réteg mégis Dionüszosz, a szőlőművelés, a bor és a mámor isteninek kútuszát támogatta, melynek során kialakút a kis- s a nagy dionüsszeia. Ennek keretibe ëgy ötventagú férfikórus az isten oltára előtt dithüramboszokat adott elő – melyekbe Dionüszosz tetteit, szenvedéseit, halálát, s főtámadását énekőték mög – a kecskeáldozatot mögelőzve, amely az isten szent állata. Az athéni szerzők drámai versenyökön mérték össze tudásukat. Az előadott művekre jellemző vót a determinizmus, az előre ēröndöltetöttség, amin a szereplők nem tudnak vátoztatni, lévén jellemük a végzetük. Szerkesztési módjuk mögfelēt a három egység szabályának, vagyis ëgy cselekmény ëgy helyszínön, s ëgy időbe zajlott. A színház dombódāba kialakított, félkör alakú építmény vót, közepin a kerek tánctérrē, az orkhésztrávā. Itt szavāt a tizenháromtagú kórus, melyet Szophoklész tizenöttagúra emēt. Efölött, ëgy kicsit magasabban helyezködött ē a 2-3 szereplőre tervezött másik színpad, ahun a viták zajlottak. Az előadások röggē kezdődtek, s egész nap tartottak, ahová belépődíjat köllött fizetni. Kötelöző jellege miatt a szegényöknek ezt az állam állta. A színészök csak férfiak löhettek, álarcot hordtak, mellyē a női szerepöket is mög tudták formáni; valamint magasított lábbeliket hordtak, hogy jobban láthatóak lögyenek.

A kar, a didaktikus célt segítendő, magyarázta a darabot, tehát a művet dialógusok és kardalok ākották, melyöket tánckar kísért fuvolazenére. A klasszikus attikai tragédiák különböző szerkezeti egységökbül épűnek fő. A prologosz a főhős monológja vagy párbeszéde, Szophoklész „Antigoné” című darabjába ez a címszereplő és testvére, Iszméné szóvátása, ebbül ismerjük mög a körűményöket. A parodosz során vonú be a kar, példáú a thébai vének kara (Antigoné), s  mögjelenítik a közvéleményt („…Részegeként / Ránk fújni a gyűlölet viharát…”). A sztaszimon maga a kardal, az epeiszodion pedig az ezök  közötti párbeszéd. Az exodos az utósó kardāt követő párbeszéd, melybül mögismerjük a végkifejletöt, a befejezést. A művet az exodikon zárja, amikor is a kar az erkőcsi tanúság, valamint ëgy életbölcsesség mögfogāmazása után kivonú. Beékelődhet még ëgy kommosz, azaz panaszdal ëgy-két szereplő s a kar között. Az „Antigoné” című műbe ez a halálra ítélt címszereplő utósó főszólalása úton a sziklasírba, miután az élet és a szerelme helyött az elveit választja.

Bēső tagolását vizsgálván hat egységre bonthatjuk a fönti egységökbül fölépülő drámákat. Adott ëgy drámai alaphelyzet, amely a darab kezdete előtt kialakút szituáció, a későbbi összeütközésök alapja. Az „Antigoné”-ba ez a Kreón és Antigoné között fennálló elvi különbség, valamint a Labdakidák története a thébai mondakörbül.  Az expozíció a dráma bevezető része, a kiinduló helyzet, itt ismerjük mög a szereplőket (Kreón beszédéig). A bonyodalom során a szereplők konfliktusba kerűnek, előtörnek a háttérbe möghúzódó ellentétök, előkerűnek a drámai alaphelyzetbül eredöző problémák (Haimón és Kreón párbeszédéig). A krízis előtt taláhatjuk a késleltetést, melybe főcsillan a remény, hogy a konfliktus tragédia nékű záródik (Haimón és Kreón párbeszéde). Majd megérkezünk a válsághoz, a krízishez, ahol a feszűtség a legintenzívebb (Kreón és Theiresziasz párbeszéde), s végű bekövetközik a katasztrófa, a küzdelem lezárú, s a fatalista dráma ēhozza a körűményök és az emböri természetök átā kivátott végkifejletöt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.