Előzetös az elemzésbül:

"...Azaz mögkezdődik a két fél fúziója, a romantikus két pólus határvonala ē’mosódik..."

A Gilitze blog ímhol prezentálja második elemzésit, melynek témája Király László "A Santa Maria makettje". A mű nagyszerűen szemlélteti az embör vívódását, a rossz és jó kapcsolatát, mindezöket azonban nem közhelyösen, nem klisészerűen adja elő, hanem egyedi hangnemben, egyedi nézőpontbul.
Előzetös:

"...Ebben fölismerhetjük a kettéhasított narrátort is, a fiatalabbnak ábrázó’t testösíti mög a jót, az idősb pedig a rosszat. Kívánsága pedig, hogy ē’jöjjön ëgy olyan idő, amikó’ akképp cselekszünk, ahogy akarunk.."

Remé'jük, hogy akadnak páran, akik kedvet kapnak a műhöz az elemzés alapján. Mindön ó'vasói véleményt, kommentöt szívösen fogadunk.

A SANTA MARIA MAKETTJE

            Elemzésöm témájáú’ Király László „A Santa Maria makettje” című novellájában végigvonú’tatott jellemvá’tozást vöttem, valamint, hogy milyen eszközöket haszná’ fő’ az író ezt kifejezendő.

            Az expozícióban alig bővítött mondatokkā’ él, mindëgyiket új sorba szödi, ezzē’ adja mög a műnek azt a kezdő, sejtē’mös, bizonytalan hangot, mely végig jellemözni fogja. Összefüggéstelen képökkē’ fokozza ezt a homályszerű narrációt, mellyē’ a beszélő zaklatott lelkiállapotát képes visszaadni. A cselekedetökön kívül párbeszéddē’ is jellemöz, a mű hősinek –, aki maga a narrátor – viselködésit szóvá töszi ëgy tudakozós, valamint az édösanyja. Mindkettő előtt letagadja zavartságát, azaz nemhogy ëgy ismeretlen előtt, de a saját anyja előtt is titkolózik, mellyē’ fő’kē’ti az ó’vasó érdeklődésit, hogy mi lehet az az ügy, amely ennyire fő’zaklatja. A cselekmény mögszakításávā’ még fokozza ezt – ëgy leíró részt iktat be, visszahozván a korában mögkezdött képöket, melyeket még inkább kidó’goz (a vért ē’mossa az eső, az öregembert ē’szállítják, azaz az idő múlásának metaforáivá töszi űket).

Bevezet ëgy újabb képöt is – a favágókat. A főhős kedveli űket, hisz ahogy fogā’maz „a szegényöket nem löhet nem szeretni”. Azonban űk többek, mint pusztán szegényök. Fejszéiket félrerakták, nem dó’goznak. Lefeküdtek, hisz álmosak. A legfontosabb mégis az ē’beszélő sejtése: „mintha nem is a vonatra várnának”. Ahogy azt a későbbiekben láthatjuk, a vonat ëgyfajta médium szerepét tő’ti be a novellában: kapcsolatot teremt a narrátor és önmaga között. Azaz a favágók nem hajlandóak erre az útra, s akármilyen „hatalmas, erős emberek” vó’tak, mögelégödtek jelenlegi helyzetükkē’, nem képesek szömbenézni siralmas helyzetükkē’, melyet a szögénységgē’ fejez ki az író. Így tulajdonképpen nem a nincstelenségük miatt szerette űket, hanem azt akarta vó’na, amit űk – nem fő’szállni a vonatra, nem szömbenézni a problémájávā’. Ezzē’ a hős kitartását, s lelki erejit szemlélteti.

A vonat nemsokára mögérközik, ē’jönnek a várakozás utó’só percei. Hirtelen az ē’beszélő szükségit érzi valakinek, aki vele ëgyütt izgú’na, de nincsenek ilyen barátai. Feszű’tsége nőttön nő, míg végű’ cigarettához menekű’. „Szétnéztem, nincs-e ismerős a közelben. Nem volt, s így rágyújthattam.” Ezt ëgy gondolatmenet előzi mög „...mindjárt találkozom magammal...ki az, aki el tudja kerülni a furcsa szembesülést?”. Azaz korántsem azé’ járja végig ezt az utat, mē’ kitā’tó és erős, hanem mē’ előbb vagy utóbb, mindön embörnek szembesű’nie kőll önmagávā’, s ily módon önnön tetteivē’. Ezt az író ëgy testközeli, hús-vér találkozásként ábrázó’ja, hogy hatásosabb lögyön ez a szembesülés: kettéosztja az embört becsapott, naiv önmagunkra és a hazug önmagunkra. A tettei tudatában lévő énfél vállán lévő súlyt az író úgy fejezi ki, hogy öregnek mutatja, mintha gondjai szántották vó’na arcára a ráncokat. A fiatal énfél pedig energetikus, friss, így testesíti mög a hazugságoktú’ és a csalódásoktú’ mentös felet. Ezt igazó’ja a harmadik ó’dal zárójelös bekezdése, amely, mint kú’csmondatok láncolata magyarázza mög a novella egészit, s zárja a bonyodā’mat.

A talá’kozás nehézkesen indú’ „...egy ideig zavartan, tanácstalanul álltunk...”, „...egy ideig ott topogtunk...”, ezzē’ fejezi ki, hogy milyen rögös ás nehézkes önmagunk mögismerésinek kezdete. Semmitmondó kérdésök, sömmitmondó válaszok. Végül az ā’koholhoz nyú’, hogy mögadja a kezdőlöketöt társalgásuknak. Ismét ëgy médiummā’ talá’kozunk, amely hidat, kapcsolatot létesít a két én között. Ez hozza mög a sokat kerülgetött kérdést: miért nem az egyenruhájában jelent mög a várva-várt utas, mellyē’ ē’kezdődik a cselekmény kibontakozása. A rossz én ezt is hazugsággā’ akarja mögó’dani. Itt párhuzamot vonhatunk a pár között. Mindketten – még az ártatlan, a naiv én is – hajlanak a menekülésre, hajlanak arra, hogy a könnyebb utat válasszák. Míg az ëgyik dohányzással kendőzi ē’ zaklatottságát, addig a másik hazugsággā’. Annyira magukkā’ ragadják ezek a hamis utak, hogy ezekbű’ építi fő’ maga körű’ a világot: „...a hazugságnak csak akkor van értelme, ha egész életre szól, s ha az, akinek hazudtál anélkül megy a sírba, hogy az igazságról magáról tudomást szerezne...”. Mögtudjuk, hogy ezé’ talá’koztak, mē’ „...az ember önmagát sohasem csaphatja be...”, ki köll derű’nie az igazságnak. Ezt összehasonlítva ëgy korábbi sorrā’, nincs az az embör, aki ē’kerű’hetné azt a szembesülést, amikó’ szömbe köll néznie hazugságaivā’, illetve azok következményeivē’.

A hirtelen mögindú’t borongós cselekmény után a vihar előtti csönd technikát alkalmazza az író –, hogy a tetőpont miné’ hatásosabb lögyön– azzā’, hogy beiktat ëgy derűs pillanatot: a kérdezőnek jókedve támad, viccelődik, isznak ëgymás egészségire. Ez azonban több mint ëgy egyszerű késlē’tetés – ez a hazugság átmeneti hatása. „...Az ember önmagát sohasem csaphatja be, legföljebb ha ëgy-két pillanatra, de ez az idő rövidebb a lélegzetvételnél is...”, s valóban, akarva-akaratlanú’ az utas végű’ ē’kezdi vallomását. Lassan tálalja, hosszú fölvezetéssē’, mintha kertelne. A körülbeszélés mégis ismét filozófiai magasságba emē’kedik. A félelem erejérű’ beszé’, arrul az erőrül, amely letérítheti az útró’ – akárcsak a favágókat, akik lemondanak a próbálkozásró’ (félretöszik fejszéjüket), s föladják lehetőségeiket (nem a vonatra várnak).

De ez a sok magyarázat csak ahhoz köll, hogy fö’vezesse védelmit „...amikor leginkább szeretnénk jót cselekedni, nem tehetjük, mert nem megfelelőek a körülmények...”, azaz az érvelés típusai közül a körülményekbő’ levezetött érvet haszná’ja, hogy magát fő’mentse. De ahogy halad előre az önvallomás, úgy mögtámadja saját érvét, s azt mondja „...amikor meg rosszak lennénk a legszívesebben... kiderül, hogy képtelenek vagyunk rá...”. Annak ellenére, hogy kissé csúsztatás (hisz képes vó’t a rosszra, lévén hazudott), mégis ëgy kis igazságot fedezhetünk föl benne, amikor eggyé olvasztja a két gondolatot „...így se jók nem vagyunk...se rosszak nem vagyunk...”. Ebben fölismerhetjük a kettéhasított narrátort is, a fiatalabbnak ábrázó’t testösíti mög a jót, az idősb pedig a rosszat. Kívánsága pedig, hogy ē’jöjjön ëgy olyan idő, amikó’ akképp cselekszünk, ahogy akarunk, pedig az a pillanat, amikó’ a fekete ó’dal mögtisztú’ bűneitű’, mē’ valójában azok következményei azok, melyek mögkötik, s nem engedik jót cseleködni.

            „Bocsáss meg” – szól a fiatal, „nekem kellene bocsánatot kérnem” – felel az idősebb. Mindkét én bocsánatot kér a másiktó’. Az ëgyik azé’, mē’ annyira vágyott ëgy idealizá’t világra, ahol mindön mögvan neki, amire vágyik, a kitüntetésök, a rangok, a címök, míg a másik, pedig azé’, mē’ hazudott mindezökrül csak azé’, hogy a másik ëgy illúzióban ringathassa magát. A bocsánatkérés töri mög a jeget. Nincs több kertelés, nincs több félrevezetés, a tetőponthoz érkezvén a bűnös én ëgyrül-ëgyre möggyónja hazugságait. A gyóntatót, vagy inkább az áldozatot ez szíven üti „...szerettem volna megölni őt, önmagamat...”. Azaz mögkezdődik a két fél fúziója, a romantikus két pólus határvonala ē’mosódik, a jóban gyilkos indulatok törnek elő, melyek kavarognak a szimultán jelenlevő szánalommā’ „...de csak ült védtelenül és elkeseredetten...”. A bűnös én szempontjábul is jellemzi a változást, párjának homloka összeszalad, arcán hosszú ráncok szaladnak át, azaz korábbi sejtésünk, miszerint a korrā’ a terhekkē’ mögrakott lelket szimbolizá’ja igaznak bizonyú’t, hisz az igazság tudatában az ő arcán is ezen változás jegyei suhannak át.

            „...Valami megkönnyebbülést éreztem, s ez enyhítette a bűnhődésemet...a vallatás véget ért...”. A tetőpont után a lelki mögtisztulássā’ jutunk ē’ a mögoldáshoz. Nincs több hazugság, a volt bűnös ē’meséli, hogy az akkori karhatalommā’ nem együttműködő édösapja miatt nem nyíltak mög előtte azok az ajtók, amikön körösztül beválthatta vó’na álmait, amik értelmet adtak vó’na életinek. Úgy tűnik, mintha korábbi érvelése igaznak bizonyú’na, de aztán mögtudjuk, hogy végül is ē’jutott a vizsgákig, de mögbukott. A „fiatalabb” én ismét vallomást tösz, ëgy ideális világot akart, ahó’ ő hős, hírös, jólöltözött, s az emböriségé’ cselekszik. Ezzē’ az író kifejezi, hogy a hibát nem kizárólag az ëgyik fél okozta, mindketten hibásak benne, s ugyan immár tudatában vannak ennek, a következményöket nem kerű’hetik ē’ – a vó’t rossz én nem találkozhat az édesanyjukkā’. Távozása közben még szembesű’nie köll azokkā’ az attribútumokkā’, amiket nem sikerű’t elérnie, a „Volgai hajóvontatók dala”, a tájoló, a magasságmérő, valamint a Santa Maria makettje mind többek löttek vó’na kacatokná’, hogyha hajóskapitány lött vó’na. Túl specifikus hajót választott azonban, hogy mögadja a novella csattanóját, így az többet jelent, mint ëgy egyszerű hajómakett. A Santa Maria volt az a karakk, amely fedélzetin Kolombusz Kristóf mögpillantotta Amerikát, az Új Világot. A narrátor nem tudta mögvalósítani azt, amit akart vó’na, így nem bírja a fölfedezést, az új utakat nyitó hajót, csupán ëgy kis másolatát, ëgy utánzatát, azaz mögálmodott életinek visszfényét.

            A mű szereplője, s egyben narrátora olyan kérdéseket vet föl, mellyē’ mindnyájan azonosú’hatunk. Aggodalma, küzdelme nem csak kortárs gondolat, hanem bármilyen korban, bárki a magáévá töheti, így a mű üzenete nem évül ē’.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.