2010. október 20-án jelent mög Kovács Ákos „A katona imája” című lemeze, melynek címadó dalának szövege fogja képezni a mai bejegyzés elemzésinek tárgyát. Lévén az első a sorban, így mögnyitván a blog dalszöveg-elemzési arculatát is. A dalra mellesleg Ákos „a dal”-ként hivatkozott az új számai közű’ az AkoxVlog-ban, amely nem más, mint az album készítési folyamatát, s a koncertöket soronkövető hivatalos videoblog. Gyüjjön tehát az elemzés!
Kovács Ákos: A katona imája
(dalszöveg)
Elemzésöm témájáú’ Kovács Ákos „A katona imája” című új albumának címadó művit vöttem, melyet aszerint értē’mözök, hogy milyen párhuzamot vonhatunk a lírai én és Pál apostol között, valamint hogy milyen költői eszközöket használ elérendő a vers/dal kifejező erejit.
„…Nem vagyok rá méltó, hogy a házamba lépj…” indul Ákos dalszövege, mely rögtön az elejin az alázatot adja mög a vers alaphangjának, mely alázat a vers/dal végire nyeri ē’ értē’mit: a lírai én ëgy vó’t bűnös, aki az Úrhoz folyamodik irgalomé’. A „házamba lépj” szókapcsolattā’ kifejezi, hogy nem a lírai én kereste Istent, hanem ő maga gyütt ē’ hozzá; ezzē’ má’ be is vezeti a később kifejtött páli párhuzamot, hisz visszaadja Pál, a damaszkuszi úton mögtapasztā’t talá’kozását, mely során az Úr Jézus kereste föl űt, s nem fordítva. A megtérés után főleg érthető az emiatt érzött köszönettē’jös alázat. A mű kezdő, bevezető jellegit erősíti, hogy elipszist haszná’ azzā’, hogy a „mond” tárgyas igének ē’hagyja a tárgyát, így egyenlőre az olvasó/hā’gató nem tudja, hogy tulajdonképpen mi is vó’t az a szó, ami kiváltotta a „gyógyulást”. Továbbá mindez szinte szó szerinti evokáció Máté evangéliumának nyolcadik fejezetének nyolcadik versére ("...És felelvén a százados, monda: Uram, nem vagyok méltó, hogy az én hajlékomba jőjj; hanem csak szólj egy szót, és meggyógyul az én szolgám..."), mely rögtön megadja a műnek a hittel teli fennhangot.
„…Meggyógyul a lelkem, ahogy tisztul a kép / Azonnal enyhül a gond…”. Pál az esemény után három napig nem látott sömmit, majd Damaszkuszba érkezvén az Úrtól vezérölt Ananiás adja vissza kézrátétellē’ a látását („ahogy tisztul a kép”), mielőtt mögkörösztölte („Meggyógyul a lelkem”). Ezt követően ismeri fő’, hogy „…bárhová mentem, te jöttél velem / Mint a hazám sorsa és a reménytelen szerelem…”. Ebbe’ a hasonlatba’ a szerző mögpróbá’ja emböri mértékbe’ kifejezni, hogy Isten mindönhun ott van az embörnek. A reménytelen szerelem az ëgyik melyhöz hasonlítja, s valóban ahogy az embör képtelen szabadú’ni a reménytelen szerelemtű’, mē’ az ē’választhatatlanú’ hozzákötődik, úgy Isten és az embör is ē’választhatatlanok (lásd a már apostollá lett Pál Rómabeliekhez írt levelének nyolcadik fejezetinek harmincnyolc-harminckilencedik versit „… Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban….”). A másik hasonlító a hazaszeretet („…Mint a hazám sorsa…”). A haza sorsa felé érzött örökös törődés, a hazafi hazája iránti szeretete löhet még emböri mértékbe’ olyan erős, amely segítségivē’ mögérthetjük a hasonlítottat, azaz Isten és az embör kapcsolatát.
Az „…Igazság lelke, most legyél velem…” invokáció fejezi be az első versszakot, s vezeti be refrént. Invokáció, azaz ez a sor segélyű’ hívja az Igazság lelkit, mely mögnevezés a Szentlelköt/Szent Szellemöt jelöli, melyrül János evangéliumának tizenhatodik fejezetinek tizenharmadik versibe’ azt olvashatjuk, hogy „…De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra…”. S valóba’, a korábban bűnös lírai én űt hívja segítségű’, hogy rátalá’jon az igazságra. Ezt a strófát, s á’talába’ a refrénök közötti átmeneti versszakokat mind, teljes rímök keresztrímös szerkezetibe foglā’ja, így ē’választva a refrén tiszta- és ragrímök páros rímeitű’.
„…Így szólt az ígéret: / Mindenki megtérhet…” kezdi a refrént a dalszerző. Ez a két ütemhangsúlyos felezős hatos visszaadja, s mögerősíti e két sor ëgyszerű, tényszerű kijelentésit. Az embör két végpont közötti választását a jó és rossz ëgy ellentpárjávā’ fejezi ki: fény vagy férgök, melyek közű’ az utóbbi alkalmasint fölöttébb szubjektív asszociáció a rosszra. „…Tudom, hogy közelít / Engem is igazít / Az ítéleted / Nincsenek kivételek…” Eddig csupán a mögtérés után érzött hála, és a jó és rossz közötti választás jelent mög, azonban most már mindönnek a végső elbírálása, az utó’só ítélet is alakot ölt a refrén közepin. A mindezé’ való küzdelömbe’ vā’ja mög a lírai én, hogy „…Üldöztem már / És voltam az is, akit hitéért halálig üldöznek…”. Tovább mélyül ezzē’ a lírai én és Pál kapcsolata, lévén Pál (akkor még Saul névön) üldözte a keresztényöket, mígnem apostoli munkássága végin maga is üldözötté vált, hisz a hagyomány szerint tevékenysége miatt lefejezték. Mindezök végeztivē’ kiált föl a lírai én: „Istenem, irgalmazz nekem bűnösnek!”. Ez az erős, kifejező sor ëgy nemcsak a refrént, hanem magát a művet is lezáró evokáció a Bibliára (pl.: Lukács 17,13 „…És felemelék szavokat, mondván: Jézus, Mester, könyörülj rajtunk…”), s így a keresztény liturgiára (Χριστε ελέησον = Christe eleison = Krisztus irgalmazz).
„…Halottaim, szeretteim, betegeim / Mind, akik hordoznak / Gyilkosaim, kínzóim és elleneim / Titeket hordozlak…”. Ez a négy sor ëgy logikai ívet ír le, mivē’ az ē’sőbe’ fokozássā’ ér ē’ stilisztikai értéköt a költő, s ezzē’ fő’felé fokoz (az élő szeretteink fontosabbak, mint a halottak, s még fontosabbak a beteg szeretteink); addig a harmadik sorba’ antiklimax-szā’ lefelé fokozás (súlyosabb a gyilkos, a kínzóná’, ami súlyosabb az ëgyszerű ellennél). A két fő’soroláson túl ellentétöt használ a két mondatszerkezet között, lévén az ē’sőbe’ űt hordozzák, míg a másikba’ ű hordoz. Ezzē’ a mondatszerkezet-szövéssē’ egyúttal paradoxont is ā’kalmaz a költő, hisz az első egységbe’ a halottak hordozzák az élő lírai ént, a másodikba’ –a lírai én szemszögibül ugyan mögfordítva – a halott lírai én hordozza élő gyilkosait.
A refrén másodszori ismétlése után négy ütemhangsúlyos felező tízes sorpárrā’ ad szapora ritmust fejtegetésinek, melyet főleg hiányos mondatok ā’kotnak, ahol vagy nincs állítmány („…Ölni serényen / Térdig a vérben…) vagy csupán bővítményökbül állnak („…Arccal a porban / Megalázottan…”). Ezzē’ eléri, hogy az említött sorok közű’ kitűnjön az ëgyetlen tē’jös, predekatív szerkezet: „…Győzni nem érdem…”, mely szintén ëgyszerűségivē’ és tisztaságávā’ válik a versszak tételmondatává. Ezönfölül mint versszak is kitűnik a refrénhez hasonló, páros rímeivē’, melyöket szintén tiszta- vagy ragrímök ā’kotnak. Az utolsó refrén előtt, a téma végső kibontásaként a költő a következő két sorban a „de milyen” anaforávā’ kezdve két költői kérdést tösz fő’, melyök ezöntúl ëgységbe szervezik a fönti hiányos mondatokat. „…De milyen érdek harcosa voltam? / De milyen ügynek a szolgája voltam?...” kérdi, hisz harcolni, möghā’ni, mögalázkodni mindön korban csak valamié’ löhetött, löhet. Erre eszmél rá a lírai én, akárcsak Pál a damaszkuszi úton. Ez az értékrendváltozás okozta válság az embör mind aktív („harcos”), mind passzív („szolga”) cselekedeteibe’ mögvalósú’. Mindezzē’ a körüljárássā’ éri az olvasót/hallgatót a refrén harmadszori ē’jövetele, mely refrén fő’fokozott érzē’mek közepette hagyja a művet, nem töszi le a hangulatát, hanem az „Istenem, irgalmazz nekem bűnösnek!” fő’kiáltássā’ ē’gondó’kodtatóan hagyja.
Kitekintve a magyar és a nemzetközi zenepiacra mögállapíthatjuk, hogy a slágerlisták élin – az elemzés pillanatában a szám albuma a MAHASZ Top 40 album és válogatáslemez listájának vezetője – nem találhatunk hasonlóan mögszerkesztött, illetve hasonló mély filozófiai-hitéleti témájú, hátterű művet.