Szükség volt már egy ideje erre a bejegyzésre.

       Milyen bejegyzésre?

Egyre, ami magyarázatot, vallomást, tisztánlátást ad.

       Miért?

Hogy miért olyan ez a blog, amilyen.

Miért olyan ez a blog, amilyen? A legelső bejegyzésben csak arról szóltam, hogy miről szól majd, arról, hogy hogyan, egy szót sem ejtettem. Az első bejegyzésben elmondtam, miért hívom életre, s sokan gondolhatták Szókratész-i iróniával „Egy irodalmi blog? Na ez aztán valami új!”, és gondolhatták mindezt azért, mert csak a blog témája volt olvasható.

Az azóta publikált írásokból kiderült, hogy az irodalmi jegyzetek, irodalmi elemzések mind dél-alföldi tájnyelven íródtak. S fognak is. De a miért az elmaradt. Miért csinálom ezt?

Talán egy kisebbségi komplexusban szenvedő vidéki lennék (ahol a vidék a „pesti értelembe” vett „nem-budapesti”-t jelenti)?

      Nem.

Talán fel akarom húzni az embereket vele? Talán irritálni akarom azokat, akiknek ez nem tetszik?

      Nem.

Talán különc vagyok, s ezzel elégítem ki ezirányú vágyaimat?

      Nem.

Talán Reisz András babérjaira török?

      Nem. (De mélyen tisztelem)

               Akkor miért?

                        Miért?

Gondolkoztam rajta. Végiggondoltam, hogy azért csinálom-e ezt, mert általánosítok, s azt mondom, hogy minden tájszólással beszélő embert megbélyegeznek már privát párbeszéd szintjén emiatt, nemhogy előadást tarthatna a saját anyatej-beszédével. Végiggondoltam, hogy visszavágásként született-e ez? Vendettaként? Nem. Üdvözlöm azokat a német folyóiratokat, amelyek a saját dialektusukban jelennek meg, s azokat a csatornákat, ahol nem probléma, ha a saját dialektusában beszél a tartomány időjárás-jelentője vagy hírbemondója; de nincs bennem semmi bosszú, amikor így szólok, illetve írok.

Gondolkoztam rajta, hogyha egy kommentelő rákérdezne, akkor mit válaszolnék neki? Hisz teljes joggal tehetné fel a kérdést, hogy „Jójó, múltkor hasznát vettem az írásodnak, de miért írod így?”.

A válasz erre az, hogy leadjak pár koloncot.

Mindannyian tudjuk, hogy milyen koloncokról beszélek. A nyakunkban hordjuk őket, hogy akadályozzanak bennünket, hogyha túlságosan elragadtatnánk magunkat. Szociális koloncok, ha úgy tetszik: milyen ruha van divatban, milyen számot illik hallgatnia a fiataloknak vagy a kevésbé fiataloknak, miről illik beszélni, hogyan illik beszélni, ...

Természetesen bizonyos koloncok nem rosszak, hisz nem tudtuk volna kialakítani a társadalmat, hogyha nem addig gyakorolnám a jogomat, míg az a másik ugyanehhez való jogát nem sérti. De most nem ezekről van szó, hanem azokról a lelógó koloncokról, amelyek akkor csattannak térdünkön, ha olyat teszünk, mondunk, amit sokan ízléstelennek, csúnyának ítélnek.

Én az egyik ilyen koloncot veszem le olyankor a nyakamból, amikor soraimat írom. Leveszem, s nem azért, hogy felhúzzak vele embereket, hogy kiéljem kisebbségi komplexusomat, hogy különcködjek, hanem azért, hogy úgy szóljak, hogy az ne essen át semmilyen csatornán, miközben az olvasóimhoz érkezik. Úgy érkezzen, ahogy feladom. Minden befolyás, minden fordítás nélkül.

Ha hivatalos ügyben járok el, ha megbeszélésen vagyok vagy bármi hasonló, természetes, hogy a nyakamba akasztom a koloncot, mert elfogadom, hogy olyankor odavaló. Amikor hazaérek, ha feleim között vagyok, akkor, pedig ismét leteszem. Ezt teszem akkor is, amikor hozzátok, olvasóimhoz szólok. Mert nem arról van szó, hogy nem olvashat engem standard magyart használó, dunántúliasan szóló, ékes székelyül beszélő, palócos ízű, hanem éppen arról, hogy bármelyik.

A nyelvjárásoKon folyó információcserének nem akadálya a partnerek eltérő nyelvjárása, hanem annak a jele, hogy egymás között minden, az információt módosító közbenső lépést, koloncot eltesznek, hogy úgy beszéljenek egymással, ahogy az természetesen jön. Természetesen.

Én ezt kezdeményezem, remélem, hogy egy-egy cikkem segít valakinek; remélem, hogy egy-egy cikkemhez egyszer kommenteket fűzve megvitathatjuk az eltérő gondolatokat. De akárhogy is, én eme társalgások közepette minden közbenső lépést, koloncot leteszek, s természetesen beszélek veletek, mert annál tisztább egy forrás, egy gondolat, minél kevesebb befolyás, változtatás éri, miközben a címzetthez érkezik.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.